2018. máj 11.

2018.04.21. A börzsönyi KÖR bejárása, II.: mért szakasz: Magyar-hegy – Drégelyvár – Závoz

írta: gyorgyigabor
2018.04.21. A börzsönyi KÖR bejárása, II.: mért szakasz: Magyar-hegy – Drégelyvár – Závoz

Felkészülés a legendás terepfutó kihívásra, a börzsönyi Kör-re: 2. útvonalbejárás / terepfutás

2018. évemre három komoly terepfutó kihívást tűztem ki célul: bár ezek egyike az UTMB, mégis a tavaszra tervezett börzsönyi KÖR (152 km + 7100 m)  / link / 30 órán belüli teljesítése lehet – számomra – sportteljesítményt illetően egyértelműen a legértékesebb, ez jelentheti a három közül fizikálisan a legnagyobb teljesítményt a tempós haladás, minimális időzés miatt.

A Kört a résztvevő az év bármely szakában teljesítheti, számomra, egyértelmű, hogy minél inkább a leghosszabb nappalhoz közel választom ki az időpontot, annál nagyobb az esélyem. Tekintve, hogy 10 nappal indulás előtt kell kitalálni az időpontot, az időjárás totál lutri. Az eddigi teljesítők nagy része (vagy mind) nálam komolyabb terepfutó, én tudom magamról, hogy mondjuk nappal 15 fokos (vagy hidegebb) időben, vagy nem sokkal egy sarat okozó zivatar után csekély esélyem lenne – ez az igazság.

Első, tempós útvonalbejárásomat még 2017 őszén tettem, a másodikat, magabiztosságot növelőt 2018. április 14-én (élménybeszámoló e linken). A következő hétvégi újfent kiváló időjárás miatt megint mennem kellett :).

1421_kor_8.jpg

Április 21-re a Magyar-hegy és Závoz közti kb. 48 km-es szakasz befutását terveztem, ami a Magyar-hegy aljához eljutással, ill. Závoztól egy kis extra szintgyűjtéssel és a diósjenői szállásra hazajutással együtt is legalább 75 km-es futásnak ígérkezett.

Reggel sajnos a szállás régies ablakai miatt a madarak a kelleténél fél órával hamarabb ébresztettek, mégis – mivel a Szép kártyás fizetéshez még váratlanul fel kellett írni az adataimat – csak picivel a tervezettnél később, 7:40-kor tudtam csak útnak indulni. Csodás napsütésben, virágzó fák, színes utcai virágok közt kezdtem meg a kocogást Diósjenőtől a hegyek felé. Ahogy 2016-ban is egyszer, ezúttal is rossz ösvényen indultam el, így a tanösvényen vághattam át a zöld jelzés ösvényéhez. Ismerős kaptatókon, útközben néha videózva kapaszkodtam fel Málna-hegyig, ahonnan a kék négyszög jelzésen kb. 600 m-ig terveztem kocogni, hogy onnan épp a pogányvári emelkedő meredek aljához navigáljak át egy jelzetlen ösvényen.

1421_kor_5b.jpg

                                                                       
Hiába figyeltem, nem lett meg a letérő, így végül Királyházához érkeztem meg, ez egyúttal azt is sejtette, hogy akár egy óra késést (és min. 6 km pluszt) is össze fogok szedni, mire megérkezem Magyar-hegy emelkedőjének kezdetéhez.

A Csóványos felé ismerős úton haladtam, találtam meg a Rózsás-pataktól induló meredek emelkedőt, ám előbb a pataknál még volt szerencsém két foltos szalamandrához :). Erről a gyík szerű állatról azt kell tudni, hogy az Aggteleki Nemzeti Park címerállata.

1421_kor_6b.jpg
A több helyütt kifejezetten meredek ösvény ellenére, korrekt tempóval haladtam, direkt alig időztem útközben, így komoly terepfutók idejeihez mérten elfogadható idővel értem fel a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra (938 m). Fontos megjegyezni, hogy többük az adott időt, akár a KÖR teljesítésük során, mondjuk 120 km terepfutás után érte el. Kíváncsi vagyok, milyen időn megyek majd élesben, a KÖRön.
1421_kor_9.jpg

A teljes futásból igazán a Magyar-hegy és Závoz közti szakaszt terveztem szigorúan „időre” futni, így belefért, hogy felmenjek a kilátóba és körbe is filmezzek. Kérdéses, hogy a Kör során lesz-e rá időm, ám még inkább kérdéses, hogy fáradtan, egész éjszakát átfutva – gyalogolva lesz-e egyáltalán kedvem hozzá :).

Nagy-hideg-hegy felé egy dologra fordítottam figyelmet, hogy a Kör kb. 135. km-e környéki leágazást – az őszi ködös idő mellett, ezúttal – szép időben is fejembe véssem; ne legyen elbizonytalanodás! Nem volt gond, megtaláltam és még jobban megjegyeztem. :)

A turistaháznál gyors víztöltés után bekevertem a SIS energia italport és már kocogtam is tovább – a Kör útvonalán, csak ellenkező irányban - Fagyott-kút, majd Nagybörzsöny felé. Valóban arra haladtam, ám egy idő után feltűnt: nem ismerős a völgy, az út: „ügyesen elnéztem. A térkép segített végül: sikerült a közeli, másik völgybe kerülnöm, így Nagybörzsöny déli vége felé haladtam. Nem sokáig gondolkodtam, mitévő legyek: megpróbáljak-e átkelni a nem túl magas hegyen a másik völgybe, vagy maradjak és kb. 3-4 km-rel többet fussak. Úgy voltam vele, plusz 3-4 km is csak kb. 20-24 percet jelent, míg a hegyen utat keresni, kínlódni sem lenne gyorsabb, sőt….

Végül kellemes meglepetésre ½ 1 után meg is érkeztem a település szélére, ahonnan hamar a jól ismert utcai kúthoz értem. Egy kis eltévedéses, végül mégis sikeres rövidítés után, 2 km múlva, összességében a tervezett 21,5 helyett szűk 32 km-rel, időben 11 óra helyett 12:50-kor végre megérkeztem a Magyar-hegy lábához: megkezdhettem az éles, időre történő útvonalbejárást. :)

Az elmúlt hetihez hasonlóan ezúttal is minimális útközi megállásokat terveztem, víztöltések (és energia italpor bekeverések) alkalmával is csak pár percet. Ütemtervem úgy állítottam össze, ahogy a sikeres Kör teljesítők – számomra elérhető része – haladt futása során.
1421_kor_13.jpg

A nap során Magyar-hegy több helyen napsütötte emelkedőjén éreztem először, hogy elég meleg idő lett (27-28 fok körül mértek 100-200 m magasan). A csúcsig talán csak egy fotóért álltam meg; a többiekéhez képest elfogadható idővel (2,3 km + 393 m szintemelkedés bő 31 perc alatt) értem fel a hegy legmagasabb pontjára. Tervem szerint a Kör teljesítésekor még bőven világosban járok majd e szakaszon, gyaníthatóan a szép kilátópontokon sem nagyon fogok időzni, épp ezért Holló-kőnél fotózás, videózás miatt most még belefért 3 perc.
1421_kor_14b.jpg
A folytatásban persze már meg sem álltam a hosszú lefelén Vilatiig: eleinte még köves, lassú lejtő volt, később viszont jól futható.

Vilati, részidő: Kellemes meglepetésre 1 óra 55 perces részidővel átértem Magyar-hegy aljától (a többségnek ez 2 óra körül szokott lenni, igaz úgy, hogy kb. 30 km-rel több van már a lábukban, mint nekem volt.). A Kör tervezett teljesítésekor Vilatihoz – kb. bő 12 óra menetidő után, 19:30-40 körül - elvben simán naplemente előtt kell megérkeznem.

A vendéglőnél / turistaháznál gyors kulacstöltés és SIS energia-italpor bekeverés volt a „program”; jól esett közben 3 percet ülni, mielőtt nekivágtam Godóvár emelkedőjének. Alsó része olyan szakasz volt, amelyen nem jártam még: 2016. nyarán (sötétben) – amikor még a hegy jobb oldalán kellett menni - figyelmetlenségből rossz utat választva haladtam felfelé, értelemszerűen most direkt nagyon odafigyeltem. A Kör útvonala – és az ösvény - toronyiránt meredeken fölfelé vezet, majd kb. 400 m után egy szintúton balra…. utána már csak ott kell figyelni, amikor jobbról, fentről érkezve becsatlakozik egy földút (zöld jelzés), arra kell jobbra felfelé ráfordulni és folytatni a közepesen meredek emelkedőn.

A folytatásban kevés érdemi dolog akadt: egy észrevehető leágazás a sűrűbb fák közé, majd a mindig farakásokban gazdag Dosnya-nyereg, ahonnan még egy vártnál hosszabb kaptatón küzdhettem a Királyházára tartó zöld kereszt jelzésig. Az emelkedőt (világosban) egy óra alatt tettem meg, a számomra figyelembe veendő teljesítők (30 km-rel fáradtabban és rövidebb nappalok miatt gyakran sötétben) 60-70 perc alatt szokták.
1421_kor_16.jpg

Az Esztergályostól Királyházához vezető lejtő – azt kell mondjam – talán az összes hosszú közül – a legkevésbé tetsző: hosszú is, figyelni kell pár leágazásnál, van, ahol szinte nyoma veszik a jelzésnek (jó, hogy bejártam előre, de éjjel is figyelős lesz!). Örültem, mikor vége lett, leértem a völgybe, ahol viszont az a rövid átkötő szakasz következett, amelyet illetően tartottam tőle, hogy megtalálom-e a helyes utat.

Régen még a „Kör útvonalán” vezetett a jelzett ösvény, de a térképek szerint már nem. A Kör útvonala egy ideig még a patak mentén halad, majd a hegy oldalában jobbra át Királyházára. Sajnos megint elvétettem a helyes letérést és csak később tűnt fel, hogy nem úgy halad az utam, mint kellene. Visszamenni nem volt kedvem, inkább átvágtam. Egy tanulsággal lettem gazdagabb: online térkép alapján kell megnézni, hogy a patak átkelés után hány száz méterrel kell jobbra letérni ! (megjegyzés: egy hét múlva visszamentem és csakazért is bejártam a jó nyomvonalat!)

Részidőm Királyházán (kis eltévedés és min. 5 perc idővesztés után): 16:55, 4 óra 5 perc alatt jutottam el ide a Magyar-hegyi emelkedő aljától (bő 22 km + 1174 m szint), úgy hogy a fontosabb, eltévedősebb pontokon picit filmezgettem.

                       - mondjuk itt ágyazom be ezen futásomról készült 7 perces videóelőzetest - 

 

Bacsina kútig szűk másfél km aszfaltos kocogás következett, ahol szintén csak pár percet időztem: kulacstöltések mellett igyekeztem sokat is inni, mert hosszú víztöltés mentes szakasz állt előttem. Emiatt is 2 liter folyadékkal folytattam utam: ennek kellett elég lennie legalább a Pénzásás kulcsosházig – kb. 19 km-re, bruttó kb. 3,5 órás szakaszra. Bíztam benne, hogy lesznek vendégek a kulcsosházban és kaphatok majd tőlük vizet.

A sárga kör jelzésű ösvény épp a tisztással szemben, annak Királyháza felőli végénél indul be a fák közé, majd a kb. 10 perces mászást követően síkon, ill. a végén lejtősen halad a Bernecebarátinál induló Nagy-völgyig. Könnyű, jól futható ez a szakasz, de pár helyen nem árt figyelni; kiváltképp majd sötétben. Jól jöttek a két évvel ezelőtti emlékek. Az éles teljesítés során itt pl. 7:20-as rajt esetén – ütemtervem alapján – este ½ 11 tájban járhatok majd.

Részidőm Nagy-völgynél: 17:56, Magyar-hegy aljától – az említett min. 5 percnyi eltévedéssel – 5 óra 6 perce voltam úton. A számomra figyelembe veendő sikeres teljesítők e szakaszra számolt részidejei (benne legalább 2-3 órányi éji szakasszal): 5 óra 20 -5 óra 35 perc – ismét jelezve, hogy ők a szakasz kezdetéig 65 km-t, én csak 32 km-t futottam, így valamivel frissebb voltam és végig világosban haladhattam.

Nagy-völgyben a következő erdei ösvényig talán 3 km-es lankás, dózerutas szakasz következett. Nem lehet rá mást mondani: nem igazán szeretem, le kell tudni! A következő egység, Solymár-forrás mellett egy kb. 100 m szintkülönbségű meredek emelkedővel kezdődik, majd enyhén hullámzó, fennsík jellegű résszel folytatódik Drégelyvárig. Engem kicsit untat ez a rész, másfelől viszont könnyed kocogós, ugyanakkor ez kötelesség is: nagy részén egyértelműen futni kell, sőt szerintem van, aki teljesen végigfutja! A középső részén oda kellett figyelnem, hogy ezúttal ne tévesszem el, amikor a földút helyett az országos kék jelzésen kell tovább haladni, ami aztán nagyon nem jött be. Ahogy nézem, hosszban 1 km sincs (többnek tűnt) az egész, ám az hegyoldali, kifelé dőlő, számomra jól nem eső ösvényen való futást jelentett. Alig vártam, hogy rendes földúton futhassak végre :). A fákon át erre-arra a hegység széli települések látszódtak.

Szürkület tájékán (19:40) érkeztem meg a Drégelyvár előtti kereszteződéshez, ahonnan emlékezet alapján futottam tovább jó irányba, majd meredeken fel a várromhoz: a Nap ekkortájt bukott a horizont alá, narancs színű volt az ég alja. A padnál (19:50) épp csak 2 percre ültem le: elfogyasztottam egy gélt, kortyoltam párat és a sötétre készülve elővettem a fejlámpám. Még bő három órát terveztem sötétben futni.
1421_kor_18.jpg

Részidőm Drégelyvárnál: 19:50. Magyar-hegy emelkedője óta 40 km-t futottam, amihez épp 7 órára volt szükségem. Azok a sikeres teljesítők, akik idejeit érdemes figyelnem, Magyar-hegytől 7 – 8,5 óra alatt értek ide. A Kör teljesítése során elvben kb. 17, maximum 18 óra futásidővel (max. 1:20-ig) lenne jó megérkeznem ide, amiben lesz már bő 3-4 órányi éjjeli futás is. Az említett sikeres teljesítők kb. 17:00-18:20-as idővel értek ide és 27,5 – 29 óra alatt értek körbe. A legutóbbi női teljesítő 19,5 órával járt itt és még úgy is sikerrel járt!

Talán a következő pár km-en, Pénzásás kulcsosház felé voltam kicsit tompább - gondoltam, … pedig adataim épp 7 km/ó-s sebességet mutatnak :). Pénzásásig vizem nagy része is elfogyott, okkal tértem le a kulcsosházhoz. Bíztam a két évvel ezelőttihez hasonló szerencsémben és bejött J. Kedves fiatal társaság főzött, vacsorázott, beszélgetett a ház melletti asztaloknál, akik nem csak vizet adtak, hanem kínáltak pörkölttel, sőt még pálinkával is. Köszönettel visszautasítottam ezeket, ám voltam oly merész, hogy megkérdezzem: „-Esetleg kaphatok a citromos sörből ?” Aki mer, az nyer – tartja a mondás, ami ezúttal be is jött, ugyanis kaptam citromos sört :), ráadásul nagyon jót is tett. Tudtam, hogy a sör gazdag szénhidrátban, azon túl a citromos íz is kifejezetten jól jött. Azt nem tudom, hogy sörtől, vagy a beszélgetés miatt megejtett, jól eső 15 perces üldögéléstől, mindenesetre felfrissülve tudtam folytatni a futást. Valóban sokkal frissebb lettem !
1421_kor_19.jpg

Következmény: a segítővel tervezett Kör teljesítéshez napokon belül már be is vásároltam 4 citromos sört. :)

A folytatást illetően az aszfalton kocogva emlékeim nem szálltak még el, tudtam, hol kell figyelnem, hogy ne tévesszem el az erdőbe történő letérést. Minden úgy ment, mint a karikacsapás: egész frissen, jó kedvvel haladtam fölfelé, majd emlék alapján is kocogtam kicsit le a földúton a balra letérő ösvényig. Kámor hegy lábánál szintén tudtam már, hol tűnik el a fák közt az ösvény; fejlámpával a fejemen szépen haladtam. Annyiban homályosultak csak el az emlékeim, hogy mégsem volt olyan meredek Kámor emelkedője, mint vártam.

A tető után, a lejtőn akad egy hely, ahol két lépést megtéve, a fák elől szép panoráma nyílik Kelet felé előtérben Diósjenővel. Érdemes megállni ! Az éj ellenére én is így tettem, noha sok időzésre nem volt lehetőségemJ. Jól esett azért fentről a természet nyugalmából lenézni a fények díszítette dombvidékre. A Kámort követő hegy nem túl hosszú, meredek kaptatójára már nem emlékeztem, utána viszont Kun-réten már tudtam merre vezet az utam J: elején – ahogy a fán jelzés is mutatja – élesen jobbra kell fordulni, aztán irány végig a mezőn. A rét túlsó végén a földútnál volt egy kis elbizonytalanodás, ezért írom is: a földúton kell tovább menni, kell egy kis idő, mire jelzést talál az ember, de megvan.

Végül 22:37-re érkeztem meg Závozhoz: véget a „mért szakasz”, a tervezett útvonal bejárás.

Részidő értékelése: a Pénzásásnál eltöltött bő 20 percet is beleértve, segítő nélkül 9 óra 47 perc alatt tettem meg Magyar-hegy aljától a tervezetten 9:35-40-es idővel kalkulált – 50 km-es - szakaszt. A figyelembe veendő, 28-29 órás célidőt elérő teljesítők e szakaszt (többségben enyéménél több óra éji szakasszal) 9,5 – 10,5 óra alatt járták meg; úgy hogy a kezdeténél kb. 32 km-rel több volt már a lábukban, mint nekem.

Futásom ideje azt hiszem, teljesen rendben van, persze számolni kell vele, hogy több lesz az éji szakasz, ám kevesebb az útkeresés és elágazásoknál élesben nem „kell” majd megállnom videózni. Ha figyelembe veszem a szombati, segítő nélküli futásból adódó pár perc plusz időket is, akkor legalább negyed óra megspórolható, ugyanakkor az éjjeli haladás itt-ott lehet majd lassabb: a Z+ - on való leérkezésnél elkeveréssel min. 5 percet buktam, Bacsina kútnál pár perc, illetve Pénzásásnál akár a kulcsosházig el- és visszafutás is jelentett pár percet. 

Hasznos tapasztalat: a citromos sör kedvező hatása miatt azzal mindenképp számolok majd élesben is!

A tervezett reggeli 7:20-as indulás esetén, kb. 20 – 20,5 óra futás után, hajnali 3:30 – max. 4 óra körül tervezek Závozhoz megérkezni. Az égbolt már 5 óra előtt világosodni fog.

Talán 2-3 percre ültem csak le, kiürítettem cipőimet és folytattam is utam, hogy még egy kis szintgyűjtéssel biztosan elérjem a 3500 m szintemelkedést. Diósjenő széléig kocogtam le, majd onnan egy meredek szakaszon fel és vissza. 23:20 tájban értem vissza a faluba, mondhatom: szép és sikeres napot zártam.
1421_kor_map.jpg

A Kör újabb bejárását – megfelelő részidőkkel – teljesítve, most már ki merem mondani: Igen, frissítésben segítséget kapva reálisan képes lehetek a megadott 30 órán belül teljesíteni a 152 km-es 7100 m szintemelkedést tartalmazó kihívást. Már csak a dátumot kell kijelölnöm, majd drukkolni azért, hogy ne legyen saras a „pálya”. Megfelelő talajviszonyok mellett nagyon nagy motivációval vágok majd neki …

Nehéz lesz kivárni, nagyon mennék már…. - írtam április végén…
1421_kor_logo.jpg

Szólj hozzá

álom felkészülés bakancslista motivált terepfutás elszánt Börzsöny Csóványos Nagybörzsöny bakancslistás Magyar-hegy Drégelyvár Závoz