Mivel túlléptem volna a blogbejegyzés maximális hosszát, két részbe kellett vágnom a KÖR terepfutó kihívás teljesítéséről írt élménybeszámolóm. 
Az 1. rész (link) folytatása alább olvasható: 

9. szakasz: Királyháza (123,5 km) – Rakottyás-gerinc – Nagy-Mána – Pogányvár – Csóványos (137 km)

Ahogy Csipi szokta mondani: ez a szakasz (Fultán-keresztig) a KÖR lényege, a java. Ez is motiváló a KÖR-ben, ütemtervem kalkulálása során így is motiváltam magam: a végső legnehezebb részekre úgy készüljek, hogy jól bírom majd. Rakottyás-gerinc felé mondjuk semmi ilyen nem járt a fejemben, viszont a Csóványosra tartva már igen.

A Rakottyás-gerinc felé eleinte hol gyalogoltam, hol meg kocogtam: elvárható tempóval haladtam, a klassz fények miatt néha filmeztem is útközben. Sajnos térdhajlítómnál az ín megint fájni kezdett – talán elmúlt az előző – kb. 90 km után bevett - fájdalomcsillapító hatása; következhetett a második. Nem olyan fájdalom volt, ami alapján akár megfordult volna fejemben a feladás. Párhuzamként mondjuk fejfájást tudnék mondani, ami nem sugallja, hogy a folytatással egészségem károsítanám, azaz: menni kell! A KÖR során, korábban még azt hittem, azért kezdődhetett a fájdalom, mert eleinte nagyon elhanyagoltam a só- és ásványi anyag pótlást, ám ekkorra e téren már rendben voltam, mégis visszatért a fájdalom.

Az emelkedő kilométerei sajnos – érzésre – lassabban fogytak, mint hittem, de azért haladtam: időnként kocogtam is, videóztam is. Ha már tempóban talán nem pörögtem eléggé, csupán 126-127 km fáradtságával a testemben haladtam, legalább a csodás idő, táj feldobott: élveztem a természetet, a reggeli Börzsöny nyugalmát, háborítatlanságát. Csak a hegység és én !:) 

Bejáráskor egész frissen, talán sietve 55 perc alatt értem fel a patakátkeléstől az emelkedő tetejére, a Nagy-Mánai lejtő leágazásához, KÖR ütemtervemben – többek idejét is nézve – 70 perccel számoltam. Ami pedig a tényleges teljesítést illeti, utólag visszagondolva sem tudom, mi tartott itt 83 percen át (7:20-ra értem fel): kisebb megállásokra emlékszem csak... – annyi rémlik csak, hogy mikor a gerincről balra letért az út, azt hittem nemsokára jön a végső meredek, ám az még odébb volt. Ott, a KÖR teljesítése során nem éreztem, hogy ennyire „elszórakoztam” volna az időt.

Ütemtervem szerint a következő lejtő aljánál terveztem a víz miatti kitérőt Tűzköves-forráshoz. A Nagy-Mána felé fordulva néztem az órám is, a nálam levő víz mennyiségét és számolgatni kezdtem… Eredendően valóban csupán a KÖR teljesítése volt a célom, ám mégis úgy voltam vele: 29 órán belül lenne az igazi: „-Ne már az utolsó órában essek be Királyrétre.” „-Ha letérek a forráshoz, az plusz negyed órát jelent; akkor bizony akár 29 és ¼ órán kívül érek csak be...” Szerencsére szűkösen ugyan, de akadt még elég víz, így a lejtőn fokozatosan eldöntöttem: kihagyom a tervezett kitérőt és úgy próbálok tempózni, hogy meglegyen 29 órán belül.

Az utolsó órákban többször is számolgattam :), pl. így: „Kb. 8 órára leérek az elágazáshoz, onnan mondjuk 1 és ¼ óra a Csóvi (1/4 10), még kb. egy óra a Szén-pataki kulcsosház (1/4 11) – ott frissítek is, a 29 órás teljesítéshez pedig 12:32-re kell megérkeznem, azaz bő 2 óra marad a a Szénpataki kulcsosháztól a célig: ez pedig reálisan összejöhet. :) Az első részcél tehát: ¼ 10-re felérni a Csóványosra!”

Nagy-Mána lejtője is szép volt, klasszul sütött a Nap, tiszta kék ég a hegyek fölött… csak a későbbi köves, ill. csúszós meredek nem a kedvencem. A völgybe érve aztán jobbra fordulás és irány a Csóványos!

Jól ismertem ezt a kemény emelkedőt: az első 1,5 km még a patakot kerülgetve lankásan emelkedik, gyakran futható, utána azonban több helyütt nagyon meredek, olyan szakaszokkal, ahol 0,5 km-re jut 150 m szintemelkedés (épp, majd, mint az Andorra Ultra Trailen vár(t volna) rám jóval hosszabb szakaszon). Az alsó részen ahol tudtam, igyekeztem futni, a meredeken ott már csak úgy mentem, ahogy szervezetem engedte, ahogy bírtam. Nem voltam rossz állapotban, így ha nem is frissen, de korrekt tempóval haladtam a Börzsöny teteje felé. Nem is volt szükség többre: tudtam, hogy kb. normálisnak tekinthető 1 és ¼ órás feljutás kell, hogy tartsam a 29 órás beéréshez szükséges tempót.

Fent a Magas-Börzsönyben kellemes idő volt, a csúcson talán már találkoztam 2-3 emberrel, értelemszerűen eszembe sem jutott, hogy felmenjek a kilátóba. A 29 órán belüli beérés hajtott, motivált :). Végül az elágazástól 1 óra 18 perc alatt értem fel a csúcsra, összehasonlításként két héttel korábban frissen 1 óra 7 perc, azelőtt egy héttel 1 óra 1 perc kellett ehhez, igaz akkor talán direkt is siettem.

A Csóványoson 2 percet időztem csak (9:18-20), láttam, hogy az idővel rendben vagyok: a 29 órás teljesítéshez még kb. 3 óra 12 percem volt, ebből visszafelé számolva adódott, hogy kb. 65 percem van lejutni a Szénpataki-kulcsosházig.

Részidő, értékelés: Kb. 25 óra 46 perces idővel értem Csóványosra, pesszimista ütemtervemtől mindössze bő 10 perccel elmaradva. Királyházától Csóványosig 3 óra 45 perces menetidővel terveztem, a KÖR során végül – Királyháza elhagyásától számolva - ez kb. 3 óra 23 perc lett úgy, hogy a Tűzköves forrásos kitérőt végül kihagytam (15-20 perc), a Rakottyás gerincen illett volna gyorsabbnak lennem és akadt tán 2  perc megállva videózás is.

10. szakasz: Csóványos (137 km) – Szénpataki kulcsosház – Fultán-kereszt – Királyrét (152-153 km + 7100 m)

A kicsit hullámzó gerincen jó ismerősként futottam (talán negyedik alkalommal 7 hónapon belül): ősszel, ködben, kicsit hidegben még izgalmas volt megtalálnom a leágazást, ráadásul a busz miatt is sürgetett az idő, ám azóta bőven, alaposan megnéztem magamnak, honnan kell letérnem balra, az Égés-bérc gerincére, mely felső része szintén kedvenc börzsönyi futószakaszaim közé tartozik. Emiatt is, ill. a teljesítés sikerének közelsége miatt is mosolyogva, mind több boldogságot érezve kocogtam. Nem sokkal később – ahogy a videókamerának „meséltem” – ki is tört a boldogság: „-KÖR teljesítő leszek !”:) - kiáltottam a kamerába. Innen tulajdonképpen már örömfutás volt Királyrétig, igaz valamilyen szinten az egész KÖR az volt számomra, hisz végig ezt tartottam szem előtt, így is futottam.

Persze a lejtő közepe köves volt, nem esett jól (nem is a meredekség, inkább a kövek miatt), félre is kellett állnom pár percre, a végső poros-csúszós szakasz kifejezetten kellemetlen, ám így is bőven a Csóványoson vártnál hamarabb, 58-59 perc alatt leértem a kulcsosházhoz (kb. 10:18). Mire Laciék odaértek (+ 3 perc; telefonált előtte) meg tudtam tölteni kulacsaim a mosdónál (voltak a házban lakók), így Laciéknál épp csak SIS energia-italport töltöttem a vízbe, eltettem talán egy gélt és energiaszeletet és uccu tovább.

A célegyenes következett: egy pár kilométeres meredek kaptató, majd egy kissé unalmassá váló lekocogás, ahol a végső kilométereken az ember már azt várja: legyen már túl rajta, ill. ott lehet már menetközben is ünnepelni :).

Meleg lett, a Nap is tűzött, így Fultán-kereszt felé érezhettem, milyen is lenne ilyen időben sok órát futni. Hiába nehéz az emelkedő, a siker közelében – ahogy nálam lenni szokott - kicsit megtáltosodtam, nem okozott gondot a feljutás; a végső lankás részen – ahogy illik – igyekeztem mind többet kocogni és csak kicsiket belesétálni. 

11:06-ra, 27 óra 34 perc menetidővel értem fel Fultán-kereszthez, az utolsó komoly kaptató tetejére (fotóztam is párat), már csak a 68-70 perces (75 percnél meg kizárt, hogy több legyen) kisebb lankás emelkedővel fűszerezett lekocogás várt rám. Nem mindenhol esett jól, sőt a lankás emelkedőn talán többet sétáltam, mint terveztem, ám részidőm látva, ez már nem számított: nagyon jól álltam; nem volt kérdés a 29 órán belüli CÉL.

Érdekes, hogy a végső, napos, meleg kilométereken felvett videórészletben – szerintem – elég fáradtság látszik az arcomon, aztán persze a CÉL felé futva – mondták mások is – nyoma nincs, hogy 31 órája ébren vagyok és egy KÖR van a lábaimban, testemben: csillogó szemekkel, hatalmas boldogsággal érkeztem vissza Királyrétre: „Megvan a KÖR! Nagy álmom váltottam valóra!” – kiáltottam. Ahogy a rám váró Laciékkal, illetve értem jött nővéremmel dumáltunk (közben nyújtottam), többször is érződött: kell még idő, mire felfogom: KÖR teljesítő lettem.

Zuhanyzás, magam rendbe szedése után tesómmal beültünk egy ünnepi ebédre: nem egyszer hangzott el a számból: „Hát ez hihetetlen! Megcsináltam a KÖRt!” :)

Két és fél éve került fel a bakancslistámra, akkoriban úgy néztem a Kör teljesítőire, hogy „azért azok elég komoly terepfutók ám! Kemény legények ! Nagyon durva teljesítmény!”. Sikerült elérnem, hogy én is közéjük tartozzak; ahogy a terepfutas.hu guruja, Csanya írta:

• „Nagyon szűk körbe kerültél...”

Kétségtelenül legnagyobb sportteljesítményem produkáltam úgy, ahogy szerettem volna: szinte végig élvezve az egészet, érdemi eltévedések és hullámvölgy nélkül, ahogy egy jól felkészült terepfutóhoz illik.

Életre szóló élményt jelentett a KÖR is, ahogy az is, hogy ilyen alkalom során terepfutók tucatjai drukkolnak az interneten, követik a GPS jelet... aztán én ámultam, amikor neves, komoly terepfutók (pl. Csernus Brigi, Gyurkó Peti, Jakus Béla, persze Csipi, Márton Dani, stb.) gratuláltak KÖRömhöz (bár persze a gratuláció nem függvénye annak, hogy valaki milyen komoly versenyző). Mindaz, hogy a KÖR mit jelent egy terepfutó eredményei közt, jól mutatja, hogy a feledhetetlen szentendrei éremátadó előtt többen szólítottak meg, jöttek hozzám gratulálni és mindig azt éreztem: "Üdv a klubban, Te is közénk tartozol !". Köszönöm :) .

Köszönöm a drukkolást, a bíztató üzeneteket, gratulációkat és érdeklődést a beszámoló és a videó(k) iránt ! 

A KÖR teljesítők listája, itt (link), a lap alján található!

A KÖR teljesítéséért az érmet - ez is szerencse - épp a legfelkapottabb hazai terepfutóverseny, az Ultra Trail Hungary célja után vehettem eát, ráadásul Csipivel együtt (ő hatodjára teljesítette).
Íme egy-egy fotó az átadásról és az éremről:

Bringázásaim, ill. futásaim, vagy hozzászólásaim alapján akik kicsit megismertek, páran meg is fogalmazták a kérdést: Mikor megyek legközelebb ?

Kétségtelenül rabul ejtett a Börzsöny, illetve a KÖR. Tökéletes terepfutó kihívás: elég hosszú, elég szintes; olyan nehéz, hogy ne teljesíthesse bárki; ezt ráadásul nehezíti, hogy az egyéni indulóknak egymaguk kell tájékozódniuk és még ha van is kísérője az embernek, a frissítés akkor sem olyan, mint egy versenyen.

Ha egészségem, lábam engedi, akkor szinte biztos, hogy neki fogok még indulni. Legszívesebben pár hónap múlva mennék újra (írtam májusban… aztán kiderült a sérülés…), ugyanakkor segítőt szerezni (hogy több, mint 24 órán át kísérjen, kiszolgáljon) gondolom nem könnyű, segítő nélkül pedig... – no az egy durva dolog ! Egy újabb komoly lépcső lenne. Természetesen, mivel azt nem mondhatnám, hogy a segítő nélküli teljesítés lehetetlen, ezért akik ismernek, tudják: Igen, ott motoszkál a fejemben, hogy valamikor az életben segítő nélkül is teljesíteni kellene. Így igaz.

Most még szerintem nem lennék rá képes rá, igaz ugyanígy voltam a KÖRrel 2 éve is. Meg kell tanulni megspórolni az eldobott többször 5-10 perceket, amivel össz. egy órát is spórolhatok, illetve kitalálni pár trükköt, hogy változatosabbá tegyem a frissítést, de el is bírjam a futózsákban.
Egyelőre azt fogalmaztam meg magamnak, hogy menni kell mondjuk 100-110 km-es bejárást is, ám olyan felszereléssel, amivel majd a teljes távra indulnék. Ilyen sikeres futások adhatnak majd alapot arra, hogy a segítő nélküli KÖR teljesítésben is gondolkodhassak.